Sikeres teherbeesés - a szerencsén múlik?

Kigyógyulás az endometriózisból

170. baba a Vár Rád a Baba programban. Egy hónap alatt 5 kicsi érkezett, legutóbb júniusban jelentkeztem, ebben a cikkben olvashattok róla.  

Tényleg a szerencsén múlik a sikeres gyermekáldás, a nemzési tünetek enyhülése vagy az endometriózis megszűnése? Csak a megfelelő szöget kellene megtalálnunk? Csak a “jó” protokollt az asszisztált reprodukcióhoz? Vajon tényleg nekünk nem kell semmin sem változtatnunk, ugyanolyanok lehetünk évekkel később is, mint amikor évekkel korábban megfogalmazódott bennünk először a baba iránti vágy? Tényleg csak ennyi lenne? Véletlenek sorozata? Véletlenül lesz valakinek jó alvó babája, másnak pedig alig alvó? Min múlik mindez?

A babához vezető út egy folyamat, amelyben férfi és nő is folyamatosan változik. Szükséges a változás, a személyiség alakulása, mert attól még, hogy meghozták a döntést, hogy érkezhet a következő családtag, még nem biztos, hogy kívül is és belül is - tudat alatt -  felkészültek rá. Ennek nagyon sok összetevője lehet. 

Perinatális szaktanácsadóként, meddőséggel, gyermek érkezés elmaradásával foglalkozva az a meglátásom, hogy mindenki keresse meg, az önmagában érzett bizonytalanságait, és sorakoztassa fel. Milyen csoportokba lehetne a megtalált érzéseket tenni? 

Félelem, szorongás? Például a várandóssági tünetektől, a szüléstől? Vagy csak általánosan attól a gondolattól, mi lesz ha…?

Düh? A szülőkkel kapcsolatban, anyával, apával való nem rendezett kapcsolat miatt?

Vagy éppen düh érzet a helyzettel szemben, a tehetetlenség, kiszolgáltatottság miatt? 

Milyen erők dolgoznak a háttérben?

Amennyiben kirajzolódtak az érzéseink csoportjai, vagy talán már meg vannak a témakörök is, szakemberrel érdemes velük foglalkozni, mert azok megdolgozása, felszínre kerülése hathatósan előrelendítheti a folyamatot. Már az is segítséget hoz, ha beszélünk róla másnak - olyannal, aki ért is hozzá - , mert a tabuból, az elmondhatatlanból, a homályból látható, kézzelfogható kijelentések lesznek, melyek feloldhatóak. 

A sikeres gyermekáldás egy út, melyben lépésről lépésre közelebb kerülünk a befogadáshoz, a baba megtartásához, a kihordásához, és megszüléséhez. Van, hogy ez fél éven belül megtörténik, de akár 10 évbe is beletelhet. Hogy ki mikor érkezik el ide, az nagyban függ attól is, hogy mennyire tud nyitott lenni a változásokra.

Én ebben igyekszem a leendő szülőknek segítséget nyújtani azáltal, hogy irányt mutatok kinek min kellene tudnia változtatni. Erről hallhattok rendszeresen előadást, bővebben a cikk alján.

Hadd osszam meg veletek Vivien baba édesanyja történetét, aki hosszú utat járt be, és a kiinduló ponthoz képest teljesen átalakult az élete, közben a terheit letette, a hiányosságait eltüntette, ezzel párhuzamosan a tünetéből is kigyógyult. Gyermeke érkezése előtt már önbizalommal teli nő lett, és így várhatta Vivient. 

Vivien

“Veronikával középiskolás korunkban barátkoztunk. A gyermekáldásra hiába való várakozás évei után kértem meg, hogy segítsen nekem is a Vár Rád a Baba programban. Az első időszakban főként a felmenőimtől kapott minták, negatív kódok feltérképezésén, majd oldásán fáradoztunk. Eszméletlen mennyiségű összefüggésre bukkantunk, s közben az alacsony önbizalmamat alakítgattam át. Ugyancsak rengeteget dolgoztam a lánykoromból visszamaradt édesanyámmal való konfliktusokon is, mely rendezte magamban a leendő saját gyerekemmel való kapcsolatot is. Egyre inkább már nem csak vágytam a sikeres gyermekáldásra, hanem el is tudtam képzelni magam a jó anya szerepben. Sőt az évek folyamán jelen lévő endometriózist pár évvel később sikerült eltüntetnem, amire az orvosok csodálkozva tekintettek. 

A párommal való kapcsolatot is lelkileg alaposan körüljártuk. A férfi-nő kapcsolatban gyakorinak számító jelenség nálam is jelentkezett: férjemet a meddő évek során fiamként kezdtem szeretni, de szerencsére ezt is sikerült rendbe tenni Veronika segítségével. Férjemmel az egymás iránti érzett szeretetünk kimutatása is helyre rázódott, hosszú idő után visszabillentünk a „bébiprojektről” az igazi intimitásra. 

A folyamat végére sikerült új irányokat beépítenem az életembe, új célokat tűztem ki. S úgy mond „lecsavarodtam” a gyereket akarok témáról. Azon ügyködtem, miképpen foglalhatom el magam úgy, hogy a felesleges energiámat másoknak adhassam. Rájöttem, akkor érzem jól magam, ha a sorstársaimat megvigasztalhatom, és lendületet adhatok nekik. Ebben az állapotomban történt az utolsó lombik programunk, amikor végre megérkezett a mi szemünk fénye, Vivien.   

Összesen hét évet vártunk a babára, s ez idő alatt részt vettünk sok-sok lombik programban. A lelki munkákban nálam szinte nem volt olyan téma, amivel ne kellett volna foglalkozni. ☺ Nagy út állt mögöttünk, de megérte. Mert szinte újjászülettem. Már nem kételkedem magamban, a döntéseimben. 

Veronikával a várandósság során is tartottuk a kapcsolatot. Elsajátítottam a magzat kommunikációt, és ettől kezdve Viviennel beszéltem meg, hogy ő mit szeretne. Megtudtam tőle, hogy vidám, boldog, huncut, kiegyensúlyozott baba lesz, nem kicsi akarattal, aki ha valamit szeretne tűzön-vízen keresztülviszi (ezt volt kitől örökölni ☺ ), és emiatt lesznek egymással kisebb „harcaink”. Jószívű, jóságos kicsi lélek, szeretni fogja a piros, narancsos, zöld színeket.

S azt is megüzente, hogy a nevét nem mondja meg, hanem jelekben küldi. És így is történt! Három jelet kaptunk: az első, amikor először egy névtáblán megláttuk a Vivien nevet, addig nem is gondoltunk rá, nem volt a környezetünkben egy Vivien sem. Megtetszett mindkettőnknek, de úgy gondoltuk, várjunk még. A második jel egy horvátországi nyaralás során egy kicsi aranyos kislánnyal való megismerkedés, megtudtuk, Viviennek hívják. És a harmadik jel, egy balatoni nyaralás során, egy barátunk a Hotel Vivien-ben foglalt szállást nekünk. Itt eldöntöttük, megvannak az igen erőteljes jelek, a mi kicsi lányunkat nem hívhatják másként csakis Viviennek! 

Vivi születése után 4 hetes korától kezdve átalussza az éjszakát, vidám, mosolygós baba.”