2018. nov. 11.

Gyermeki énem a foganás ellen


Megérkezett a Vár Rád a Baba program 185. Babája. Ezúttal a Gyermeki ént állítjuk a fókuszba. Tudatalatti, Benső gyermek, egyre megy hogyan hívjuk. Az ember kicsi énje, aki gyermekkorában megsérült, szerinte nem kapott elegendő figyelmet, és hiánya lett. Amíg hiánnyal küszködik, addig nehezen tud befogadóvá válni. Ez a működési nehézség áll számos problémakör mögött, mint például a meddőség mögött. De a párkapcsolat hiányát is ide sorolhatjuk.

Milán édesanyjával is e témán dolgoztunk, fogadjátok szeretettel a történetét:
Milán

“Párommal két éve hiába próbáltunk családdá válni, a fogantatás hónapról hónapra elmaradt. Minden orvosi vizsgálat azzal az eredménnyel zárult, hogy egészségesek vagyunk, ennek ellenére hiába vártuk a babát. Sajnos ebben az időszakban az én életemben egymást követték a családi tragédiák, (két közeli hozzátartozó halála) amiket nem tudtam feldolgozni. Elkezdtem arra gondolni, hogy a gyász miatt nem jön a baba, valamint motoszkált bennem, hogy valamiért tudat alatt nem akarok anyává válni. Az interneten rákerestem a spirituális anya szóra, és hihetetlen de igaz, Veronika blogját dobta ki azonnal. Utána olvastam a munkásságának és rögtön tudtam, hogy el kell menjek hozzá. A Vár Rád a Baba programban együtt végig vettük az elhunyt családtagjaim szerepét az életemben, és az egész gyermekkoromat, ami eléggé traumatizált volt. Tudatosult bennem, hogy tudat alatt még gyermek akarok maradni, mert a gyermekkoromból alapvető érzések, élmények maradtak ki. Emiatt a tudatalattim, azaz a gyermeki énem blokkolta a fogantatást, mert féltem, hogy ha már anya leszek örökre elveszítem a lehetőségeket. A lehetőségeket, amikről nem is tudom pontosan miből állhatnak, de azért óhatatlanul ragaszkodtam hozzájuk.

Megtudtam Veronikától, hogy vár rám is egy baba, aki azt szeretné, hogy picit dolgozzak magamon, de szeret engem és jön. Ettől nagyon boldog lettem és miatta úgy éreztem még nagyobb örömmel teszem a dolgom. Elvégeztem Veronikánál több modult, sikerült a megfelelési kényszeremet jobban kordában tartani, a félelmeimet elengedni, egy fóbiám teljesen megszűnt. 
Szenteste napjára esett, hogy egyszer csak pozitív lett az a bizonyos teszt. 10 percig sírtam örömben. A várandósság során voltak nehézségek, (hányás, terhességi cukorbetegség) ezeknek az okait végig beszéltük Veronikával. Megtanultam a Magzat kommunikációt, és onnantól volt igazán boldog a következő 6 hónap. Mindig megbeszéltem a kisfiammal mit enne, mit inna, hogy érzi magát. Megtudtam, hogy ugyanaz a kedvenc színe mint nekem, a piros. Később mesélt nekem arról, hogy milyen kisgyerek lesz, majd milyen kamasz. Megmutatta egy vágyát is, amiben szeretné ha majd támogatnám. Mikor eldöntöttünk az apukájával, hogy Milán lesz a neve nagyon jól fogadta, azt mondta, hogy Hajrá! örül neki. 
Szülés előtt részt vettem a Születésre felkészítésen, ahol megtanultuk hogyan kell a babának segíteni amíg a pocakban van, hogy majd amikor a születése folyamatban lesz, ő a lehető legkönyebben tudjon elindulni az élete első útján. Végül császármetszéssel született a kisfiam, de végül ezt egyáltalán nem bántam, mert mikor megláttam és először megpuszilhattam abban a pillanatban úgy éreztem minden gondom, bánatom a múlté, és az életembe visszaköltözött az élet, a remény és a napsugár.” 

Perinatális szaktanácsadóként a babáért küzdőkkel dolgozom évek óta. A gyermekáldás elmaradásnak számtalan lelki vonatkozása van. Segítséggel rá lehet akadni. Nektek is javaslom, hogy keressetek utána. A 185 baba, akik a Vár Rád a Baba programban megérkeztek számtalan problémát mutattak meg. Szüleik szeretettel osztották meg velem a történeteiket, melyekből sokat lehet tanulni: bővebben itt.

Ha érdekel téged is a babád távolmaradásának az oka, a közeljövőben ezeken a programokon van lehetőséged részt venni:

Nőiesség témakör:

Petre Veronika perinatális szaktanácsadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése