2020. máj. 3.

Baba kontra karantén - Elveszett esélyek vagy Hozam?


Kitaláltad, hogy babát szeretnél? Évek óta tesztek érte, még sem érkezik? Hónapok, sőt évek óta teszel meg mindent, hogy megérkezhessen végre a babád? Úgy érzed már nincs is rendes életed, mert csak a baba, a gyermekáldás körül forog minden gondolatod, neked gyerek kell, ezért élsz, és lassan fáradsz bele minden napba? Keresed az új ötleteket, mit és hogyan lehetne még tenni, hogy előre juss? Sorra próbálsz ki mindent, ami csak fellelhető a témában? Kipróbálsz ételeket, szereket, teákat, vitaminokat, jársz orvosi vizsgálatokra, konzultációkra, és már a tű gondolatától sem borzongsz meg, ha arra gondolsz nem megy máshogy a folyamat, mint az asszisztált reprodukcióval. Egyszerre sok frontvonalon küzdesz, hárítod el az akadályokat, hajandó vagy feltárásokat, műtéteket elviselni, csak hogy eljuthass a vágyott babádig. 

Csak minél több minden férjen bele. Minél több mindent kipróbálunk, hátha nekem is az jön be, mint a szomszéd lánynak az a vitamin, az a hormonkiegészítő szer, az a derékalj tett csodát, ő arra esküdött fel. Rohansz az idővel, néha már nem is vagy jelen az életedben, mert lelki szemeid előtt egy végeláthatatlan lista lebeg, miket kell kipróbálni, megvásárolni, megenni, meginni, alkalmazni. A lista alakítja már az életedet, nem te a tetteidet. Aszerint gondolkodsz, az határozza meg a létezést - ami az elérendő cél körül már nem csak forog, hanem rohamos tempóban pörög -, hogy még melyik kivizsgálást kell megejteni, melyik hormont kellene megvizsgálni, nálad is az okozhatja-e a hibát, mint, ahogy a kolleganődnél alakult. A lista aljára nem is lehet lelátni, mert mindig bukkan fel valahonnan egy újabb ötlet. Egyik szemszögből egy újabb lehetőség, másikból viszont egy újabb ok, hogy felzaklatott legyél, hogy ne legyél jelen, erről gondolkodj, erről beszélj álló nap, mindenkivel, vagy bárkivel, aki ezt hajlandó veled megtárgyalni. 

Ha nagyon elszántan és komolyan vesszük a feladatot, akkor a babára vágyástól kezdve a célig mondhatni megszűnik a világ körülöttünk, és mi is megszűnünk a világ számára. Mintha katapultálnánk a jelenből egy másik sajátos világba, a babára vágyók - a “meddőséggel” jelöltek társadalmába, világába. Oda ahol már mindenki profi a női hormonok rövidítéséből, az inszeminációk és lombikok protokoljaiból, ahol (sajnos) betéve tudja mindenki az összes szer, és gyógyszer hatását, mellékhatását és lelkileg igyekszik felkészülni esetleges örökbefogadásra, ha arra kerülne a sor, vagy pont azért szalad az idővel, hogy arra mégse kerülhessen sor, mert még inkább nem választaná. 

Mindezek mellékhatása a nőkre nézve az, hogy a fókusz, a babára várás miatt történik egy erős kivonódás az egyéb életritmusból. Minden, ami nem a kisbaba elérése érdekében zajlik, például a hétköznapi dolgok visszavedlenek csupán snassz jelenségekre. Emiatt bár a gyermek érkezéséért mindent megtesznek ugyan, de közben hónapokig - de inkább évekig nincsenek jelen az életben.

Mindezek mellékhatása a férfiakra nézve az, hogy sarkítva szemlélve meghatározhatatlan időre nem lesz feleségük, mert nincs jelen a hétköznapokban, amik alakítják a mindennapi  életet. 

Persze férj-feleség karöltve nagyon sok követ meg tud mozgatni az ügy előrehaladásáért, de tudjuk akkor is a nők oroszlánszerepet visznek a folyamatban, a különböző lehetőségek felkutatásában.

Minél erőteljesebben voltunk márciusig a Babát akarok világában, annál nagyobb arcul csapásként érte az embert a járvány okozta korlátozások, majd a létbe hívott karantén és a leállások. Azt az őrületes tempót, amit a kisbabáért tett lépések öveztek, hirtelen kellett lefékezni - mintha egy 220 Km/h sebességgel száguldó vonatot kellene egyik pillanatról a másikra megállítani. Ez a vonat esetében hatalmas nagy robajjal, szikrázással, fékcsikorgással jár. Ugyanígy a rohanásunk megállítása egyik napról a másikra szintén sokkoló hatású. Szinte ésszel fel nem lehet fogni mekkora fájdalom kísérte sokaknál ezt a megállítást. Tudjuk nagyon sokan vagyunk abban a cipőben, hogy nincs idő, 40-41-42-44-48 év fölött van a korunk, és a baba érkezéséhez minden perc számít. Főleg minden elvesztegetettnek tűnő idő számít. Úgy érezhetjük, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy kihagyjuk a vizsgálatokat, a kiírt beavatkozásokat, a tervezett időpontjainkat. De az élet könyörtelenül közbe szólt. A karantén most minden külső törekvést szó nélkül lesöpört.

Miért volt, miért lehetett ez a sors részéről, hogy hirtelen lefékezte és mozdulatlanságra kényszerítette a folyamatot?
Lehet-e ennek egyáltalán pozitív oldala? - kérdezhetnénk. 

A vírusos helyzet kialakulása, ahogyan ezt egyre többen megemlítik valamilyen oknál fogva itt kellett hogy legyen. Sokan sok féleképpen magyarázzák: 
  • szükséges volt a bolygónknak a leállás, 
  • az életszemléletünk változzon
  • a lelkünknek, hogy egy kicsit elcsendesedjünk.

Talán mindegy is pontosan miért kellett, de a gyermekre vágyók szemszögéből mindenképpen bosszantónak, vagy ha úgy nézzük gyűlöletesnek tűnik. A babáért való küzdelem szemszögéből nézve fájdalmas a jelenléte. De az idő múlásával kénytelenek vagyunk valamiféle elfogadást tanúsítani ezzel kapcsolatban. Kénytelen vagyunk kibírni.
S ha már kibírjuk, akkor foglalkozhatunk azzal a kérdéskörrel, talán lehet-e ennek pozitív oldala.

Természetesen mindent meg kell tenni a babáért. De a tettek során a gyermek akarása - kell nekem érzés magával hozhat egy különleges akaratos állapotot, melyből csak tudatosan, önkontrollal lehet kijönni. 

A vad tempojú kétségbeesett babaprojekt után ma nem vagyunk már alázatos, szerény angyalok. 
Hiszen:
A baba hosszú ideig nem érkezése hagyott rajtunk erős nyomot
  • szomorúságot, bánatot
  • rengeteg elsírt könnyet
  • gyászt az elvesztett babák után, a nem sikerült inszeminációk, és lombikok után
  • s ezek mind hoztak magukkal hangulatingadozást: dühöt, keserűséget, reménytelenséget
  • az idők folyamán a megtépázott kapcsolatok, barátságok fájdalmát és keserűséget és irígységet - ha a saját szomorúságunk miatt nem voltunk másokkal kellően türelmesek és empatikusak, és nem örültünk az ő boldogságuknak.

Az Én szemszögéből nézve nagyon érdekes összefüggésre figyelhetünk fel. Amíg jelen van a gyermek iránti erős vágyunk, óhatatlanul összekeveredik az akaratunkkal. Nekem baba kell. S minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy ez meg is történjen. Ez a kell inditatás nem rendelkezik mindig elegendő szelídséggel. Legtöbb esetben erős, néhol már-már akaratos fennhangja lesz: Gyereket akarok!! Az akarás - ahogyan egy kis harcias toporzékolót nem nézünk jó szemmel a bolt kövén hisztiben, visítva fetrengeni - átbillenhet egy magával ragadó érzésbe. Melyet nem biztos, hogy lesz hozzá érkezésünk felismerni, vagy ha fel is ismerjük, nem biztos, hogy lenne elég akaraterőnk fegyelmezni, vagy meggátolni. 
Viszont ha van erőnk, ha nincs az akarásunk által még a legtöbb esetben nem jutunk eredményre, ahogy a toporzékoló csúnyán követelő kisgyermek sem kap sok lájkot a bolti nézőközönségétől. 

Hát a karantén, a korlátozások tettek arról, hogy ha kibírjuk, hogy ha nem: egyik pillanatról a másikra lehetetlenné tette azt, hogy követeljem a gyermek érkezését, az eddigi külső segítségek igénybevételével. 
Tehát a vírushelyzet időre megállította a követelőzést. Ez egy nagyon fontos eredmény. Nem valami szépen nézhetek ki a leendő gyerekem számára követelözőként… 


Pozitívnak tekinthetjük azt is a folyamatban, hogy az eddigi 7 hét karantén egyszerűen fogta és belelökte az embert 
  • a mindennapi főzésbe - mert ugye ételtrendelni már nem olyan élvezetes
  • a konyhatündér minőség kiteljesítésébe, ha korábban nem voltunk topon a főzésben, sütésben az 50 nap menüjébe beletörik a bicskánk
  • a kenyérsütés kipróbálásába - hogy ne maradjunk le mi sem… 
  • a heti takarításba - itt sem használhatunk külső segítséget
  • az otthoni egyéb megoldandó feladatokba
  • a társsal való sűrű(bb) beszélgetésekbe, mert hirtelen 0-24 órássá alakult a kapcsolat, és egész nap tévézni sem lehet 

Egyszerűen kirántott a helyzet a Babára vágyók - a “meddőséggel” jelöltek világából, és belelökött a Hétköznapokba, ami alkotja az életet. A jelent. Emiatt 
  • újra többet láthat minket a társunk
  • újra vele beszélgethetünk.
Ideiglenesen elfogy a kifogásunk - amit eddig tökéletesen alkalmaztunk a babára hivatkozva - miért akarunk folyton pötyögni kütyükön a közösségi oldalakon. 

Tehát a jelen helyzet miatt akaratom ellenére hirtelen ugyanolyanná válhattam, mint régen, mint amikor még a teherbeesés vágya nem volt őrületesen kínzó érzés, amikor még a kapcsolat legelején elvárások nélkül álmodoztam a leendő gyermekről. 
Annak idején
  • elérhető voltam a férjem számára
  • hallottam, ha szól hozzám. 
  • Elégedett voltam az élettel, 
  • a reggeli kávéval és sajtos-vajas kiflivel,
  • elégedett voltam azokkal és élvezni is tudtam, amiket kaptunk: az új lakásunk, házunk, az együtt töltött hétvége …
  • és ha a kedvesem kedvében járhattam.
Képes voltam elégedett lenni, örülni. Meg volt a jóllakottság érzés annak ellenére, hogy még volt bőven hova fejlődni.

És nem éreztem magamban egy folyamatos kínzó érzést, mintha 
  • bármennyit is ennék, sosem laknék jól, 
  • bármit is kapnék sosem lehetek elégedett.
S nem öntötte el az agyamat a guta, ha a barátnőm posztolta a pocakos képet magáról, miután megjöttek a férjével a nászútról. 

Összefoglalva a karantén helyzetnek még is sok előnye lett. A hónapok-évek során kialakult s felerősödött élmény, azaz csak akkor leszek boldog, ha már a karomba foghatom a kicsit a helyzet miatt egyik napról a másikra háttérbe szorult. 

Így a környezet nyert általunk egy új embert, aki észreveszi a körülötte lévőket. 
Welcome újra itthon!

Annak érdekében, hogy ezt az új állapotot minél hosszabb ideig fenn tudjuk tartani, akkor is, ha holnaptól kinyitanak a lombik centrumok, és ne süppedjünk azonnal vissza a kütyüzésbe sem
tudatosan tegyünk ellene.  

Hogyan tehetünk érte? Miket lehetne tennünk?

  • kedvesnek lenni másokkal
  • odafigyelni mások problémájára 
  • először is meghallani azt, hogy másoknak is lehet fontos problémájuk, még ha én a saját gyermekre vágyásomat előbbrevalónak is gondolom
  • keresni az adás lehetőségét - a járványhelyzet számtalan adományozási, önkéntes feladatot kínál számunkra a segítségnyújtásban.
  • bármi jó, amiben magunkat ideig háttérbe toljuk - mert eddig túlzottan elől voltunk. 

Az anyaság kialakulásának előfeltétele, hogy képesek legyünk másokat előrébb tenni magunkhoz képest - ahogyan majd a gyerekünknél is lesz.   

A ránk váró Babának jobban tetszik a párjával összhangban lévő, a jelent élvező, és gondoskodó anya.

Írta: Petre Veronika perinatális szaktanácsadó
Az írás részletei csak a szerző engedélyével, és az oldal linkjének feltüntetésével használható fel vagy közölhető máshol.

Perinatális szaktanácsadóként 7 éve dolgozom gyermekáldás elakadásban lévőkkel - főként a leendő anyákkal. Munkámban a cikkben említett jelenséget, a hiány, a valamire, valakire való vágyás során kialakuló feszítő érzést segítem átalakítani a számtalan előadással, amiket az évek folyamán alakítottam ki. Ha így dolgozunk, többek közt választ kapunk arra a sok-sok “meddőségi” tünetre, betegségre, amik nehezítik a fogantatást, és a háttérben lévő összefüggésekre.
A Vár Rád a Baba programomban már 245 baba érkezett. Havonta egy külsősöknek szóló előadást tartok, a többi kb. 25 program a meglévő vendégeimnek szól a Kristálykertben. 
A soron következő májusi programról itt olvashatsz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése