2019. febr. 14.

Petesejt donorból baba - lelki vonatkozások


Ha úgy hozza az élet, hogy kikerülhetetlen a donor petesejt vagy spermium igénybevétele, akkor élhetünk a lehetőséggel. Más - idegen - férfi vagy nő sejtjét használjuk a saját vagy házastársunk sejtje helyett. Amikor szívben is a donorsejt mellett döntünk, addigra majd hogy nem túljutottunk a nem szokványos és ismert, ezért rögösnek vélt út felén. A döntésünk akkor érvényes, és elegendő, ha csitul vagy megszűnik bennünk a kételkedés arra vonatkozólag, hogy másnak a sejtjéből lesz a baba. Akkor lehet eredményes, ha elindulunk a gondolat mentén, hogy babát szeretnénk, és nem arra koncentrálunk, mi lesz velünk, s eredeti akaratunkkal, hogy csak az “édes babánk” a jó. 
Érzelmileg nagyon nehéz belső úton kell végighaladni. Meg kell tudni emészteni azt, hogy nem az akaratunk teljesült. Viszont sok más lemondással járó témával ellentétben, ebben az esetben a végeredmény mégis felülírhatja eme nehézséget. Hiszen ott áll a másik oldalon a tény, hogy ugyan lemondok az akaratomról a saját sejtemet illetően, de esély van rá, hogy sikerül a baba, még ha mástól is, de sikerül. Lelki vonatkozásból részben ezen múlik a siker. 

     Jó hír, maguknak a babáknak szinte mindegy hogyan kerültek apához-anyához, a lényeg, nagyon szeressék őket. A fontos az volna, ha a várandósság során a kismama minél jobban át tudná magát adni a szerepkörének, hiszen bent a magzat még ha másnak a sejtjéből keletkezett is, anyja érzéseiből, mintáiból, hozzáállásából töltekezik és ez befolyásolja legjobban a kis életét.  



Írta: Petre Veronika, perinatális szaktanácsadó. Ez az írás csak a szerző engedélyével használható fel vagy közölhető máshol.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése