Mikor, hogyan és miért érdemes beszélni vele a
származásáról?
Amikor egy baba hosszú várakozás, vizsgálatok, kezelések és többféle
próbálkozás után érkezik meg, a szülők számára különösen nagy jelentőséget
kaphat, hogyan fogant meg végül.
Ilyenkor nemcsak az foglalkoztatja a párt, hogyan alakul a várandósság,
milyen nemű lesz a baba vagy milyen lesz a szülés. Hangsúlyossá válhat az is,
hogy végül spontán, lombikkezeléssel, donorpetesejt, donorsperma vagy
adományozott embrió segítségével jött létre a várandósság.
Ez azonban elsősorban a szülők számára ennyire összetett történet. A gyermek
elsődleges élménye az lesz, hogy ő itt van, őt várták, és ő a szülei gyermeke.
Mégis sok szülőben felmerül a kérdés: Elmondjam-e neki, hogy donorsejtből fogant? És ha igen, mikor és hogyan?
Miért lehet nehéz az elmondás gondolata?
A szülők sokféle félelmet hordozhatnak magukban a donorsejtes gyermekvállalás során:
· Mit gondol majd rólam?
· Megváltozik valami közöttünk, ha megtudja?
· Nem okozok-e fájdalmat azzal, ha elmondom?
· Nem fogja-e egyszer azt mondani: „Te nem is vagy az anyám” vagy „Te
nem is vagy az apám”?
· Mi történik, ha mások másként kezdenek nézni rá?
· Nem lenne-e egyszerűbb, ha senki nem tudná?
· És mi van, ha érdekelni fogja a donor?
Ezek mögött nem feltétlenül az áll, hogy a szülő titkot szeretne őrizni.
Sokszor ő maga sem tudja még, hogyan gondolkodjon erről.
A donorsejtes út elfogadása nem mindig zárul le attól, hogy megszületik a
döntés, elkezdődik a kezelés vagy megérkezik a várandósság. A megvalósult
gyermekáldás öröme mellett is jelen maradhat annak a gyermeknek a hiánya, akit
korábban saját ivarsejtből képzeltünk el.
Ezt a folyamatot nevezem sejtgyásznak: a saját ivarsejtes
gyermekről alkotott kép és a várt genetikai kapcsolódás elvesztéséhez kötődő
gyásznak.
Nem mindenki éli meg ugyanígy, és nem kell minden érzést tökéletesen
lezárni. Érdemes azonban felismerni, ha a donorsejtes fogantatáshoz még erős
fájdalom, félelem, szégyen vagy bizonytalanság kapcsolódik. Minél inkább békébe
kerülünk ezzel az úttal, annál természetesebben tudunk majd beszélni róla a
gyermekünknek is.
A döntésnek belül is meg kell születnie
A donorsejtes kezelés előtt nem szükséges előre pontosan tudni, hogy évekkel
később, a gyermek különböző életkoraiban milyen mondatokat fogunk használni.
Arra azonban érdemes választ találni, hogy a szülők vállalni és később a
gyermekük felé is képviselni tudják-e ezt az utat.
A Kristálykert konzultációira érkező nők és párok történeteiben azt
tapasztalom, hogy ha a donorsejtes fogantatás gondolata még erős belső
feszültséget vagy szorongást kelt, a tartós stressz megnehezítheti, hogy valaki
biztonsággal és teljes odafordulással legyen jelen a folyamatban. Éppen ezért
érdemes már a lombikprogram megkezdése előtt olvasni róla, kérdezni és szükség
esetén segítséget kérni. Nem tökéletes bizonyosságra van szükség, hanem arra,
hogy a donorsejtes gyermek érkezésére egyre inkább vállalt és jó döntésként
lehessen gondolni.
A gyermek számára ez nem ugyanazt jelenti
A szülő számára a donorsejtes gyermekvállalás mögött sok év várakozás,
veszteség, orvosi döntés és lelki munka állhat. A gyermek azonban nem egy
elveszített lehetőség folytatásaként tekint önmagára.
Számára ez a saját létezése.
A gyermek számára elsősorban nem az jelenthet nehézséget, hogy donor
segítségével fogant, hanem az, ha azt érzi, hogy a szülei még mindig
bizonytalanok, szoronganak vagy szégyellik a történetét.
A szülő azzal adhat biztonságot, ha a gyermek érkezésére jó és vállalt
döntésként tekint. A donor segítsége fontos része annak, ahogyan megérkezett,
de nem ez a szülő–gyermek kapcsolat alapja.
Ezért amikor beszélünk róla, ne tegyük rá a saját fájdalmunk teljes súlyát.
Megismerheti azt, milyen nagyon vártuk, de nem az ő feladata megnyugtatni
bennünket, igazolni a döntésünket vagy bizonyítani, hogy mindez „megérte”.
A gyermek fogantatásának módja része a történetének, de nem ez határozza
meg, hogy ő kicsoda.
Titok vagy magánügy?
Nem ugyanaz eltitkolni valamit a gyermek elől, mint megvédeni a család
magánéletét.
A donorsejtes fogantatásról nem szükséges minden rokonnak, ismerősnek,
szomszédnak vagy pedagógusnak tudnia. Ez a család magánügye. Érdemes azonban
átgondolni, jelenleg kik ismerik a történetet.
Nehéz helyzetet teremthet, ha sok felnőtt tud róla, miközben maga a gyermek
nem. A világ közben változik, a genetikai tesztek és az azokból származó
információk egyre könnyebben hozzáférhetők. A titok hosszú távú megőrzése ezért
egyre több belső feszültséggel járhat a szülők számára.
A korai, fokozatos őszinteségre nem ijesztő kötelezettségként, hanem
egyfajta érzelmi védőhálóként érdemes tekinteni. Ha a gyermek
a szüleitől, szeretetteljes és biztonságos közegben ismeri meg a saját
történetét, egy később felbukkanó külső információ kisebb eséllyel rendíti meg
a beléjük vetett bizalmát. Ami a gyermek születése előtt még távoli jövőnek
tűnik, annak átgondolása a család későbbi nyugalmát is megalapozhatja.
Ahogy a gyermek növekszik, ez a történet egyre inkább az övé lesz. Hasonló
ez ahhoz, amikor valaki családfakutatásba kezd: kíváncsi arra, kik voltak az
ősei, honnan érkeztek, hogyan éltek vagy milyen valláshoz tartoztak – akár több
száz évre visszamenőleg.
A gyermekáldásra várva vagy a várandósság idején még természetesen a leendő
szülőkön van a fókusz. Ilyenkor talán nehéz elképzelni, hogy a baba egyszer
kamasz, majd felnőtt ember lesz, és érkezésének története idővel a saját
származási történetévé válik.
Szülőként eleinte úgy érezhetjük, hogy minden döntés joga nálunk van, hiszen
a mi gyermekünkről van szó. Később azonban ő már önmagát tőlünk különálló
emberként értelmezi. Saját kérdései, érzései és véleménye lehet a
fogantatásával kapcsolatban, és egyre inkább teret kell kapnia abban is, hogyan
viszonyul a saját származásához, milyen információkat szeretne megismerni, és
kivel osztja meg a történetét.
Kevés még a kapaszkodó
Magyarországon a donorsejtes gyermekvállalás lelki és családi kérdéseiről
szóló párbeszéd még kialakulóban van. Már elérhetők magyar nyelvű tájékoztató
anyagok és közösségi tapasztalatok, de kevés szó esik arról, mi zajlik a
szülőkben, hogyan lehet a gyermekkel fokozatosan beszélni, és mit kezdjünk az
elmondás közben megjelenő érzésekkel.
Az, hogy valamiről még kevés szó esik, nem jelenti azt, hogy nincs rá
szükség. A jelenlegi nemzetközi szakmai ajánlások egyre inkább azt támogatják,
hogy a gyermek megtudja donorsejtes fogantatásának történetét – lehetőleg már
kisgyermekkortól, fokozatosan és az életkorához igazodó módon.
Ez nem jelent minden család számára egyetlen, kötelezően követendő
megoldást. Inkább abban ad kapaszkodót, hogy az elmondásra ne egy későbbi nagy
leleplezésként, hanem a gyermekkel együtt alakuló családi történetként
gondoljunk.
Mikor érdemes elkezdeni?
Nem feltétlenül egyetlen nagy beszélgetésre vagy ünnepélyes „bejelentésre”
kell készülni. Általában könnyebben beépül a gyermek önmagáról alkotott képébe,
ha a történetet kisgyermekkortól, egyszerűen, majd az életkorához igazodva
egyre több részlettel hallhatja.
Egy kisgyermeknek első lépésként elegendő lehet ennyi:
„Nagyon vártunk téged. Ahhoz, hogy megérkezhess hozzánk, egy pici
sejt segítségére volt szükség.”
Később ehhez fokozatosan hozzá lehet tenni, hogy a sejt egy másik embertől
érkezett, majd azt is, hogy donorpetesejtről, donorspermáról vagy adományozott
embrióról volt szó. Iskoláskorban több kérdés jelenhet meg az öröklődésről és a
testi hasonlóságról. Kamaszkorban pedig már a genetikai származás és a saját
identitás kérdései is hangsúlyosabbá válhatnak.
Nem az a cél, hogy egyszerre mindent elmondjunk, hanem hogy a gyermek tudja:
erről bármikor lehet kérdeznie, és a kérdései miatt nem kell féltenie a
kapcsolatot a szüleivel.
Mi történik, ha kíváncsi lesz a donorra?
A donor iránti érdeklődés nem jelenti a szülő elutasítását.
A gyermek egyszerre lehet biztos abban, hogy kik a szülei, és kíváncsi a
genetikai származására. Érdekelheti például, kitől örökölt bizonyos
tulajdonságokat. Lehet, hogy sokáig egyáltalán nem foglalkoztatja a kérdés,
később azonban fontossá válik számára. Megjelenhet benne kíváncsiság,
szomorúság vagy bizonytalanság is.
Nem kell előre eldöntenünk helyette, mit fog érezni. Nem szükséges
meggyőznünk arról sem, hogy számára ennek jelentéktelennek kell lennie. Inkább
azt mutathatjuk meg, hogy az érzéseivel és kérdéseivel nincs egyedül.
A szülő egyik legmélyebb félelme lehet, hogy a gyermek egyszer azt mondja:
„Te nem is vagy az anyám” vagy „Te nem is vagy az apám.” Egy ilyen indulatos,
fájdalmas mondat azonban önmagában nem kérdőjelezi meg a közöttük lévő
kapcsolatot. Saját ivarsejtből fogant gyermek is mondhat olyat egy
konfliktusban vagy kamaszkorban, ami a szülői kötődést támadja. Sokkal
fontosabb, hogy a szülő maga mennyire biztos abban: az anyaságot és az apaságot
nem kizárólag a genetikai kapcsolat, hanem a gyermek várása, a mellette
meghozott döntés, a gondoskodás és az együtt megélt élet formálja.
Ha a gyermek már nagyobb, de még nem tudja
Akkor sem késő elkezdeni a beszélgetést.
Nem érdemes bűntudatból vagy ijedtségből hirtelen minden részletet
rázúdítani, de a további halogatás sem feltétlenül teszi könnyebbé a helyzetet.
Fontos figyelembe venni a gyermek életkorát, személyiségét, kérdéseit és azt
is, mit tudhat már a környezetéből.
Ilyenkor az első lépés lehet annak őszinte átgondolása:
Miért nem mondtuk el eddig, és mitől félünk most?
Ha erre választ találunk, könnyebb lehet úgy elkezdeni a beszélgetést, hogy
abban ne csak a szülő feszültsége, hanem a gyermek biztonsága is helyet kapjon.
Nem kell állandóan hangsúlyozni
Sokat segíthet, ha idővel csökken a származás módjára helyezett hangsúly.
A donorsejtes fogantatásról való nyíltság ugyanis nem azt jelenti, hogy
rendszeresen emlékeztetni kell rá a gyermeket. Minél több feszültséggel,
magyarázkodással vagy visszatérő bizonygatással beszélünk a történet
eredetéről, annál nagyobb jelentőséget kaphat. Ami természetesen beépülhetne a
család életébe, akaratlanul is különlegessé vagy terhessé válhat.
A cél nem az, hogy a donorsejtes fogantatás jelentéktelen legyen, hanem hogy
megfelelő helyet kapjon: se titok, se teher, se állandóan kiemelt különbség ne
váljon belőle.
Ha kérdések maradnak
Ez nehéz téma lehet, és teljesen természetes, ha egy szülő nem tudja rögtön,
milyen szavakat használjon, vagy hogyan fogadja majd a gyermeke kérdéseit.
Különösen megterhelővé válhat, ha a társával sem ugyanúgy gondolkodnak az
elmondásról, és a saját bizonytalanságuk mellett még az eltérő álláspontjukat
is közelíteniük kell egymáshoz.
Nem szükséges azonnal minden választ megtalálni. Már az is segíthet, ha van
lehetőség átgondolni, kérdezni és megtalálni azokat a mondatokat, amelyek az
adott családhoz és gyermekhez illenek.
Írta: Petre
Veronika, perinatális szaktanácsadó
Kapcsolódó előadások a donorsejtes úthoz
Pár nap múlva külön előadáson foglalkozunk azzal, hogyan lehet könnyebben közel engedni a donorsejtes baba érkezését.
A Donorsejtes babám lesz? – származás, kötődés, megnyugvás című októberi majd novemberi Donorsejtes babám lesz? online előadáson többek között arról is szó lesz, hogyan lehet a gyermek életkorához igazodva beszélni a fogantatásának történetéről: mikor, mit és hogyan érdemes elmondani, hogyan lehet ezt pici kortól természetesen felépíteni, és hogyan válhat a történet a gyermek számára biztonságos, szeretettel körülvett családi keretté.
Az előadáson a résztvevők a saját kérdéseiket is feltehetik, anélkül, hogy a személyes történetüket mások előtt meg kellene osztaniuk.
Ha a saját sejtes baba álmától való búcsúzás még fájdalmat ébreszt, segítséget adhat a Búcsú a saját sejtes baba álmától című online Short Előadás. Ez az alkalom abban segíthet, hogy a leendő szülő jobban felismerje, mit gyászol valójában: a genetikai folytonosságot, az elképzelt gyermeket, a saját testbe vetett bizalmat, vagy azt az utat, amelyről sokáig azt hitte, hogy majd így vezet el hozzá a babája.
Ha a saját sejtes baba lehetőségének elvesztése, a donorsejtes út elfogadása
vagy a későbbi elmondás kérdése bizonytalanságot ébreszt, egyéni
konzultáció is foglalható. A beszélgetés során személyre szabottan
végiggondolható a saját helyzet, a megfelelő időzítés és a használható
mondatok, valamint azok a kérdések is feltehetők, amelyekre egy általános cikk
nem tud választ adni.
A donorsejtes gyermekvállalással kapcsolatos témákról itt olvashatók további
írások: Donorsejtesgyermekvállalás
Kapcsolódó írás:
1. A saját sejt elengedésének gyásza
2. A
donorsejtes út elfogadása
A cikksorozat következő írása: Donorsejtes baba és epigenetika
Petre Veronika perinatális szaktanácsadó vagyok, 12 éve segítem a gyermekre
vágyó nőket és párokat a meddőség lelki hátterének feltárásában és oldásában.
A Vár Rád a Baba programban eddig 470 baba fogant meg, közöttük több baba
donorsejttel.
Egyéni konzultációkkal, személyre szabott útmutatással és előadásokkal kísérem
a hozzám fordulókat a gyermekük felé vezető úton.